Maya Banks - Vénuszdombi mesék

— Akarod, hogy felmenjek? — kérdezte Ryder.

Mia odahajolt hozzá, és megcsókolta az arcát.

— Ne. Menj haza Kithez! Köszönök mindent, Ryder.

A férfi sötét szeme megtelt érzelemmel. A tekintete Miát egy másik sötét szempárra emlékeztette a múltból. Összerezzent az emléktől, és gyorsan elhessegette.

Ryder a lány arcára tette a kezét.

— Vigyázz magadra, kicsi lány!

Mia mosolygott.

— Fogok. Viszlát, Ryder. Légy boldog!

Mia megfordult, és felment a lakásához vezető lépcsőn. Régi, ismerős érzés szorította össze a mellkasát. Ryder csak a barátja volt, mégis rátört az elhagyatottság érzése. Eszébe jutott néhány dolog, amelyekre nem szívesen emlékezett.

Amikor belépett az ajtón, és szétnézett, a szokásosnál is jobban feltűnt neki, mennyire nyomorúságos helyen lakik. Kétségbeesés környékezte, és keményen küzdött, hogy ne kerítse teljesen a hatalmába.

Igen, az élete egy merő káosz, de ki fog jönni belőle. Még hat hónap, és szabad lesz. Akkor összepakolhatja a dolgait, és elmehet, hogy a saját útját járja. Hogy folytassa magányos életét.

Bepréselődött a kis lyukba, amely fürdőszobaként szolgált, langyos vízzel lezuhanyozott, hogy lemossa magáról az izzadságot és a bár szagát. Amikor befejezte, belépett a hálószobába — ami az egyetlen helyiség volt a konyhán kívül — és felvette a pizsamafelsőjét. Nagyon szerette a selymet érezni a bőrén. Ez volt az egyetlen luxuscikk otthon. A sors iróniája, hogy évekkel azelőtt vette, hogy elcsábítsa vele Jacket. Jack. Egy nap sem telik el úgy, hogy ne jutna eszébe valamiről. Mindent megpróbált, hogy az arca, az emléke ne kísértse, de hiába. És a ma este még rosszabb. Ryder legalább elbúcsúzott. Jack képtelen volt rá. Gyáva.

Már épp lefekvéshez készülődött, amikor kopogást hallott a bejárati ajtón. A meglepetés izgalma futott végig a gerincén. Soha nem voltak látogatói. Legalábbis olyanok, akiknek a társaságát élvezte volna.

A kopogás hangosabb lett, így hát kilépett a hálószobából, hogy megnézze, ki az. Résnyire kinyitotta az ajtót és a sötétbe bámult. Amikor meglátta az ajtóban álló férfit, a keze elengedte a kilincset. A szíve hevesen kezdett verni, majd kiugrott a mellkasából, a tenyere megizzadt. Lehetetlen. Képtelenség, ennyi idő után. És mégis.

Az ajtóban Jack Kincaid állt. És nem tűnt vidámnak.

— Engedj be, Mia! — szólalt meg Jack.

Mia megrázta a fejét. Mit kereshet itt? Remegő kezekkel kapcsolta ki a láncot. Aztán lassan kinyitotta az ajtót, és alaposabban szemügyre vette a férfit.

Vékonyabb volt, mint ahogy emlékezett. Talán egy kicsit szikárabb is. Az izmai azonban mit sem változtak. Még formásabb most, mint valaha. A szeme sem változott. Kis híján átdöfte a tekintetével.

— Sokat töprengtem, mit mondanék neked, ha újra látnálak — kezdte Mia halkan. — Most rájöttem, hogy nincs mit mondanom neked.

Azzal adott nyomatékot a kijelentésének, hogy becsapta az ajtót Jack orra előtt, és visszazárta. A helyére tette a láncot és ellépett az ajtótól.

Jack dörömbölni kezdett.

— A pokolba, Mia, engedj be!

A lány a hálószobába menekült, a szeme könnyes volt, ahogy lekuporodott az ágy mellé. A kemény padló nyomta a térdét, de ügyet sem vetett a fájdalomra, csak előre-hátra hintázott. Miért jött vissza? Miért most?

Nagyon örült, hogy élve látja, de a tény, hogy nem halt meg, azt is jelentette, hogy visszajöhetett volna hozzá, felhívhatta volna, vagy írhatott volna. Bármi. Hallotta a férfi kiabálását az ajtón túlról. Az egész lakás beleremegett abba, hogy az ajtót ütötte. Aztán hangos reccsenés hallatszott, és az ajtó beszakadt.

Mia bizonytalanul lábra állt, amikor Jack berontott a hálószobába.

— A pokolba, Mia. Bárki betörhetett volna ide. Egy gyufásdobozt is könnyebb arrébb tenni. Mi a fenét akarsz? Azt akarod, hogy megerőszakoljanak, vagy megöljenek?

Mia eltátotta a száját. Az arcát elöntötte a forróság. Düh, hatalmas felháborodás forrongott benne. Nekirontott a férfinak, rúgta, ütötte, ahol csak érte és torkaszakadtából üvöltött vele.

— Te szánalmas, semmirekellő szemétláda!

Jack megragadta a karját, könnyűszerrel lefegyverezte, de a lány csak nem hagyta abba.

— Fejezd be, Mia, mielőtt kárt teszel magadban!

— Dögölj meg!

Rángatózott és vonaglott a férfi szorításában, a sípcsontját rugdosta, míg végül Jack magához szorította, a karját köré fonta és akkora erővel ölelte magához, hogy a lány úgy érezte, menten megfullad. Jack szorosan tartotta, amíg el nem múlott a rohama.

Mia még mindig küzdött. Amikor nem tudta bántani, szidni kezdte, minden káromkodást a fejéhez vágott, amit a sztriptízbárban tanult.

— Jézusom — szólalt meg végül Jack. — Nem hagysz nekem más lehetőséget, hogy elhallgattassalak, csak ezt.

Megragadta a haját, hátrahúzta a fejét, és az ajkát a lányéra szorította. Dühös, forró, megnyugtató, izzó érzés hatalmasodott el Mián.

Összezárta szorosan az ajkát, de Jack a nyelvével és a fogával szétfeszítette. Harapdálta és szívogatta, míg a lány kinyitotta a száját, és halkan felsóhajtott. Forró könnyek áztatták az arcát. Két éve álmodozott erről a pillanatról, hogy ismét megérinthesse a férfit.

Mia elfordította az arcát.

— Hagyd abba! Nem akarom.

— Nézz rám, és úgy mondd, Mia! Különben nem hiszek neked — hörögte Jack. — Nézz a szemembe és mondd, hogy nem akarsz, akkor elmegyek.

A lány felnézett rá. Elöntötte az évek alatt felhalmozódott fájdalom és szorongás.

— Nem tudom.

Gyűlölte magát, amiért ezt mondta, és úgy érezte, belehal, ha nem érinti meg. Vágyott rá, kívánta, mint egyetlen más férfit sem az életében.

Jack ismét magához húzta, és a száját az övére tapasztotta. Az ajkát harapdálta, nyalogatta és szívogatta. Megkóstolta és hagyta, hogy a lány is megkóstolja.

Mia azon kapta magát, hogy az ágy felé hátrál. Jack egy pillanatra megállt, hogy lerántsa róla a pizsamafelsőt egyetlen, határozott mozdulattal. Aztán az ágyra huppantak, és a lány a férfi izmos teste alá került.

Nem volt ideje arra, hogy gondolkodjon, levegőhöz jusson. Csak a szenvedély mindent elsöprő hullámát érezte, amely átcsapott felettük. Felnyögött, miközben Jack a nyakát, fülét, és az arcát harapdálta. A férfi a nyelvével enyhítette a harapás fájdalmát, a büntetést kényeztetéssel váltogatta.

— Nem tudok várni! — hörögte a férfi. — Meg kell, hogy kapjalak most rögtön! Túl sokáig vártam!

Felemelkedett a lányról és letépte magáról az inget. Az izmai megfeszültek és kidagadtak. Mia elképedt, amikor meglátta a hasán a tetoválást. Érdekes szimbólum volt, nem ismerte. A jobb oldalon volt, tíz centire a köldökétől.

Jack a farmerjához nyúlt és lassan letolta magáról, az alsóneműjével együtt. Lerúgta a lábáról a nadrágot, az ágyra dőlt.

— Az enyém vagy!

A düh ismét elhatalmasodott a lányon. Jack megérezhette a tiltakozását, mert mielőtt szólásra nyitotta volna a száját, szétfeszítette a combját, és egyetlen gyors mozdulattal beléhatolt.

Mia felnyögött a kéjtől, ahogy megtöltötte, és a súlyával ránehezedett. Jack kemény combja nekifeszült, egyre erősebben és mélyebben hatolt belé. Aztán elhúzódott tőle, és a fejét a lány puha hasához közelítette. A nyelvével Mia köldökpiercingjét simogatta. Mia megremegett, amikor megharapta az érzékeny bőrt. Jack csókokkal halmozta el a hasát. A foga közé vette a köves ékszert.

— Ez új — motyogta a férfi a köldökének.

— Akárcsak a tetoválásod — felelte Mia szárazon.

A férfi ránézett, az arcvonásai megkeményedtek.

— Csak azt tettem, amit tennem kellett!

Feljebb tornázta magát a lány testén, közben bedugta a farkát a puncijába. Mia zihálva vette a levegőt, ahogy a hüvelye szétfeszült. Minden idegszála, a vaginája érzékeny bőrének minden négyzetcentimétere megkönnyebbülés után kiáltott. Olyan rég volt az utolsó. Olyan régen voltak együtt utoljára.

— Miért, Jack? Miért hagytál el? — kérdezte a lány, miközben ismét könnyek égtek a szemében.

A férfi nem figyelt rá. A szájába vette a mellbimbóját, és olyan mohón falta, mint egy kiéhezett vadállat. A tenyerét a másik mellére tette, a hüvelykujjával a bimbóját simogatta, amíg meg nem keményedett.

Aztán odahajolt és a fogával izgatta. Egyszer vagy kétszer megharapta az érzékeny csúcsot. Mia felszisszent a hihetetlen izgalomra, amely elöntötte a testét.

Beletúrt a férfi hajába, a tincseket fésülgette az ujjával. Hosszabb volt, mint régen. Mindig rövid hajat viselt, alig hosszabbat, mint a katonáké. Most kusza és rendezetlen volt, akárcsak a tekintete. Mi válthatta ki belőle? Mi történt vele az elmúlt két évben?

Tudni akarta, de még jobban szerette volna, ha a testét és szívét maró szörnyű fájdalom elmúlik. Ma éjjel mindent el fog venni, amit csak tud.

Annak idején Jack kihasználta. Szemernyi bűntudat sem volt benne, hogy ő is kihasználja, amikor visszatért. Rengeteg ideje lesz még gyűlölni másnap.

— Nézz rám! — utasította Jack.

A lány pislogott, és ránézett. Jack mozdulatlan maradt, mélyen a testébe ágyazva. Két ujja között tartotta a mellbimbóját, ide-oda görgette.

Jack lassan mozogni kezdett, a hüvelye szoros, nedves falát dörzsölgette a farkával. Ki-be járt rajta.

— Kit látsz? Ki csinálja ezt veled?

— Te — lihegte a lány.

— A nevemet mondd! A pokolba is!

— Jack!

A férfi elégedett morgással felelt.

— Kié vagy?

Mia megmerevedett. Hogy kérdezheti tőle, hogy kié? A kérdés fájt neki, és dühítette egyszerre. A férfira nézett, és azon igyekezett, hogy a szörnyű fájdalom ne kerítse egészen hatalmába.