Maya Banks - Vénuszdombi mesék

— Biztos, hogy ezt akarod? Akarsz engem?

Ryder előrehajolt, felemelte az állát, majd hosszan megcsókolta. A lány olyan édes volt. Rengeteg idő telt el azóta, hogy utoljára ilyen gyengéden megérinthette.

— Mindig is akartalak — felelte a férfi egészen közel a szájához.

Kit elhúzódott, a szeme ragyogott, és a szája a legnagyobb mosolyra nyílt, amelyet Ryder valaha látott tőle.

— Olyan boldog vagyok! Annyi rettegésben töltött idő után végre igazán boldog vagyok.

Mac mosolygott.

— Akkor gondolom, tetszik az ötlet.

Kit már-már Mac karjába vetette volna magát, de az utolsó pillanatban meggondolta.

— Óvatosan, drága, nehogy megöld! — mondta Ryder nevetve.

A lány finoman Mac karjába bújt.

— Imádom, és imádlak téged is. Imádlak benneteket. Az életem hátralévő részét azzal fogom tölteni, hogy ezt bebizonyítsam.

Kit a vállára tette Mac karját, és segített neki kiszállni a kocsiból a férfi nevetséges tiltakozása ellenére, hogy képes megállni a saját lábán.

Ryder kivette a táskákat, és elindultak az ajtó felé. Miután beléptek, Kit a díványhoz vezette Macet és leültette.

— Kit, ugye nem akarsz velem ápolónőset játszani? — mondta Mac nevetve. — Jól vagyok.

Kit rámosolygott.

— Olyan sokáig vigyáztál rám, Mac. Eljött az ideje, hogy én vigyázzak rád. A legjobb lesz, ha befogod a szádat és hagyod, hogy végezzem a dolgomat.

Kit Ryderre pillantott, és felhúzta az egyik szemöldökét. A férfi az egész úton csendes volt, és a lány aggódott, hogy valami bántja. Vajon meggondolta magát azzal kapcsolatban, amiről a kórházban beszélgettek?

— Nem kell félned, drága — mondta Ryder. Megállt egy pillanatra, hogy megcsókolja a homlokát, aztán a fotelhez sétált.

— Ennyire nyilvánvaló, mire gondolok? — kérdezte Kit csodálkozva.

— Igen — felelte egyszerre a két férfi.

A lány bűnbánóan mosolygott.

— Bocsánat. Túl szép ez, hogy igaz legyen. Attól félek, az egyikőtök egyszer csak felugrik, és azt mondja, tréfa volt az egész, és itthagy.

Mac lehúzta maga mellé a díványra.

— Tedd, amit Ryder mondott! Ne félj! Szeretlek, és nem megyek sehová.

— Ami azt illeti, épp erről akarok beszélni veletek — szólt közbe Ryder.

Mac és Kit nyomban rámeredtek.

A férfi előrehajolt, komolyan nézett rájuk.

— Hányszor beszéltünk már arról, hogy itt kellene hagyni ezt a várost?

— Vagy egymilliószor — felelte Kit a szemét forgatva.

Aztán Rydert kezdte fürkészni. Vajon min töri a fejét ezúttal? Mac hazatérését kellene ünnepelniük, nem régi történeteket mesélni.

— Mit szólnátok hozzá, ha meg is tennénk? — folytatta Ryder.

Kit elhallgatott. Mac felhúzta az egyik szemöldökét.

— Mire gondolsz, haver?

— A dolgok egyre körülményesebbek lesznek itt. Nem tervezem, hogy továbbra is titokban tartom a kapcsolatomat Kittel, és gondolom, ti sem. Egyikünk sem akart soha itt élni. Egyszer megesküdtünk, hogy egy nap elmegyünk innen. Lehet, hogy itt az ideje.

Kit nagyot nyelt. Még soha nem gondolt arra, mi történik, ha az emberek megneszelik a kapcsolatukat. Összeszorította az ajkát. Nem is érdekli. Boldog volt, és ez volt az egyetlen dolog, ami számított.

Ryder feltartotta a kezét. Biztosan tudta, hogy tiltakozni akar.

— Hadd fejezzem be! Mac egy ideig szabadságon lesz. Kit, nem szeretném, hogy visszamenj dolgozni, annak ellenére, amit mondtál, hogy szűkösen jönnétek ki, amíg Mac nem tud dolgozni. Van elég pénzem. Egyébként sem érdekelt a pénz soha. Végre valami jó célt szolgálhat. Tűnjünk el ebből a városból, ahol egyikünk sem akar lenni, és menjünk valahova máshova. Bárhová, és kezdjünk mindent az elején.

Mac fészkelődni kezdett Kit mellett. Egymásra néztek.

— Mit gondolsz, baby?

Hogy mit gondolt? Szóhoz sem jutott. Olyan sokszor bánkódott már azon, hogy leragadt ezen a helyen, hogy lassan már másra sem tudott gondolni. Lelépni Mackel és Ryderrel? A világ végére is elment volna velük.

— Azt hiszem, amíg mellettem vagytok, bárhová elmennék — suttogta.

— Kereshetnék másutt munkát, ha helyrejöttem — mondta Mac. — Rendőrökre mindenütt szükség van.

— Addig pedig akárhol lehetnénk, ahová vet a sors — mondta Ryder. — Kitalálnánk, hol akarunk élni, aztán odamennénk.

Minden olyan egyszerűnek látszott. Vajon tényleg az? Mi tartja vissza őket? Kit mindig is arról álmodott, hogy elmegy a városból, és maga mögött hagyja a fájdalmas emlékeket.

Ryder kikászálódott a fotelből és elé térdelt.

— Eljönnél velünk, drága? Ránk bíznád az életedet és a boldogságodat, hogy mindig vigyázzunk rád és szeressünk?

Kit széttárta a karját, és olyan erősen szorította magához Rydert, mintha az élete függött volna tőle. Nem fog sírva fakadni, akármi lesz is.

Amikor elhúzódott, a férfi megcsókolta, forrón, szenvedélyesen. Elállt a lélegzete. A háta mögött Mac megérintette a vállát, és a nyakát masszírozta.

Igen, akárhová elmenne velük.

— Mikor indulunk? — kérdezte.

Bátraké a szerencse. Meg az orgazmus. Nagyon vágyott az utóbbira, de sajnos a bátorsággal nem állt valami fényesen.

Mia Nichols idegesen simított végig meztelen combján. Már-már azon töprengett, hogy inkább elfut, amilyen messzire csak tud Jack Kincaid előszobájából. De nem, ha már eddig eljutott.

Besurrant a kulccsal, amelyet Jack adott neki vész esetére. Egy pillanatig érzett csak bűntudatot amiatt, hogy nem volt semmi vész. Hacsak nem lehet annak tekinteni a kétségbeesést.

Az, hogy ott állt meztelenül, nem csapás volt, sokkal inkább merész terv, hogy átvegye a kezdeményezést. Igen, sokkal jobban érezte magát tőle. Nem arról van szó, hogy rá akarja vetni magát Jackre. Csak el szeretné érni, amit akar. Amit évek óta akar. Amit szerinte a férfi is akar, amikor épp nem az átkozott felelősségtudata vezérli.

Mia tudta, hogy Jack a másik helyiségben alszik. Halk szuszogása kihallatszott a hálószoba résnyire nyitott ajtaján át.

Ezt akarod, Mia. Mindig is ezt akartad. Menj, és szerezd meg, az isten szerelmére. Soha nem lesz ennél jobb alkalom rá.

Összeszedve illékony bátorságát, csendesen besurrant a hálószobába. A férfi testét halvány fény világította meg, ami a félig leengedett redőnyök alól szűrődött be. A paplan a derekára csúszott, a törzse alsó részét takarta csak, a felsőteste meztelen maradt.

Mia megnyalta az ajkát, és közelebb ment. Istenem, milyen csodálatos férfi! Izmos, szikár, az ívek és vonalak a testén csak egy nő érintésére várnak. Órákat lenne képes eltölteni azzal, hogy bejárja az izmos árkokat és dombokat.

Jack feje a másik oldalra billenve feküdt, borostás álla kiemelkedett a párna síkjából. Az egyik karja mellette feküdt, a viseltes lepedőt gyűrte. A másik karja oldalt hevert, szétnyitott ujjakkal, mintha épp nyúlna valamiért.

Mia közelebb lépett az ágyhoz. Nem volt olyan idő, hogy ne szerette volna a férfit. A megismerkedésük előtti évek mit sem számítottak. Nem is volt érdemes emlékezni rájuk. Tele voltak fájdalommal és szorongással, amit nem szívesen idézett fel.

Ő mentette meg. Vigyázott rá. Odafigyelt rá, hogy mindene meglegyen, amire szüksége van. Csakhogy neki a férfira volt szüksége. És nem csupán az őrangyal szerepében, aki a gondját viseli, és időnként benéz hozzá. Többet akart, mint néhány beszélgetés, vagy hétvégi pizzázás.

Már nem az a lány volt, akit megmentett. Már réges-rég nővé érett, női vágyakkal. Ma éjjel Jack Kincaid első kézből megbizonyosodhat róla. Feltéve, hogy nem rugdossa ki az ágyából, amint magához tér.

Zavartan lehajolt, nem tudta, mivel kezdje. Csókolja meg? Érjen hozzá?

A dolog hamar eldőlt. Egyikre se volt alkalma.

Alighogy lehajolt, és a száját az arcához közelítette, a férfi egyik karja keményen az oldalába markolt. Másik keze a párna alá csúszott, és Mia pillanatokkal később egy fegyver gonosz csövével nézett farkasszemet.

A lány ijedten felsikított, és próbált elmenekülni. A kar még szorosabbra fonódott a csípője körül.

— Mi a fenét művelsz te itt meztelenül a hálószobámban? — háborodott fel Jack, és végignézett a lány testén.

Mia elpirult, és megijedt a férfi szemében megcsillanó döbbenettől és dühtől. Nem egészen úgy zajlottak a dolgok, ahogy tervezte. A férfi karja engedett, a lány hátrébb húzódhatott. Jack az éjjeliszekrényre tette a fegyvert, és felült a paplannal a derekán.

Miának elég volt a dudorra pillantania, hogy tudja, meztelenül aludt, és hogy a teste látványa hatással volt rá.

— Mia, mit keresel itt? — kérdezte a férfi kissé kedvesebben, mint az előbb.

— Mégis mit gondolsz, mit keresek itt? — kérdezte Mia várakozón.

Keresztbe fonta a karját a mellén. Percről percre megalázóbbnak találta a helyzetet. Jack felhúzta az egyik szemöldökét.

— Úgy tűnik, megpróbáltál meztelenül besurranni az ágyamba.

— Nagyszerű megfigyelés — mondta a lány epésen.

A férfi végigjáratta a tekintetét a lány testén.

— Miféle ostoba játék ez, Mia? Meg kell mondjam, nincs időm az ilyesmire.

Mia leengedte a karját, és kihúzta magát.

— Akarlak, Jack.

A férfi beletúrt rövid hajába.

— A fenébe, Mia, öltözz fel, és húzz el innen! Nem vágyom fiatal lányokra, akik azt játsszák, hogy felnőttek.

Mia arca izzott a dühtől.

— Nem vagyok már gyerek!