Maya Banks - Vénuszdombi mesék

Ryder elengedte Sean ingét, és visszazuhant a bárszékre. Macet meglőtték? Atyaúristen! Míg ő azzal van elfoglalva, hogy a saját sebeit nyalogassa, Mac épp az életéért küzd, Kit pedig magára maradt.

Lehunyta a szemét. Fájó bűntudat áradt szét a lelkében.

— Hol van? — kérdezte hörögve.

A választ meg sem várva elindult az ajtó felé Seannal a sarkában.

— Ryder, az istenit, ne menj így oda, megölöd magad!

— Majd vigyázok — mondta Ryder, miközben felült a motorjára. — Kitnek szüksége van rám.

Ryder gyűlölte a kórházakat. A hűvös, steril környezet mindig az apjára emlékeztette, és eddig még csak szörnyű élményt jelentett ott járni. Háromszor volt bent Kit miatt, és mindannyiszor úgy érezte magát, mintha kitépnék a szívét.

Lassan haladt a fényes padlón a szoba felé, ahová a nővér irányította. Rettegett attól, ami rá vár. Megállt egy pillanatra, mély levegőt vett, majd belépett az ajtón.

A szeme elé táruló látványra elállt a szívverése.

Mac ott feküdt mozdulatlanul, az egész testéből csövek álltak ki. Kit az ágy mellett ült, a fejét Mac csípőjének támasztotta. Ryder hallgatta a zokogását az ajtóból, minden egyes hang mintha azonnal a lelkébe szűrődött volna.

— Ne hagyj el, Mac! — suttogta Kit, a hangja tele volt fájdalommal. — Megígérted, hogy soha nem hagysz el!

Ryder gyomra görcsbe rándult. Ő is megígérte, de hazudott.

Képtelen volt nem megérinteni a lányt. Előrelépett, és a vállára tette a kezét.

— Drága, ha így folytatod, nem lesz erőd végigcsinálni.

Kit felemelte a fejét, hátrafordult és ránézett. Ryder megdöbbent, mennyire elcsigázottnak látja. Zöld szeme fénytelen volt a fájdalomtól, az arca maszatos a sírástól.

— Te mit keresel itt? — kérdezte végül a lány.

Megérdemelte a kérdést. Hány napja feküdt már ott Mac élet és halál közt lebegve, míg ő alkoholba fojtotta a bánatát, és seggfejként viselkedett? Kitnek jobban szüksége lett volna rá, mint bármikor, ő pedig hatalmas csalódást okozott neki. Mi több, szándékosan tette. A világ végére menekült, miután a lány elveszítette a kisbabáját.

— Nem tudtam róla — mondta halkan. — Csak nemrég szóltak nekem.

Egy könnycsepp gördült végig a lány arcán.

— Nem veszíthetem el — mondta. — Nem veszíthetem el, miután minden mást elveszítettem. Csak ő maradt nekem.

Ryder lehajolt, és megölelte. Ott állt és szorosan tartotta.

— Itt vagyok neked én, kicsi Kit.

A lány tagadóan megrázta a fejét.

— Elmentél. Elhagytál, amikor szükségem lett volna rád. Annyira fájt, hogy azt hittem meghalok, és téged nem érdekelt. Nincs szükségem már rád. Macre van szükségem.

Ryder lehunyta a szemét, és nyugalmat erőltetett magára, nehogy sírni kezdjen, mint egy kisgyerek. Továbbra is szorosan átölelte Kitet, elhatározta, hogy nem engedi el, bármi is történik.

— Beszélnünk kell, drága! Tudnom kell, mi a helyzet, hogy van Mac. Aztán beszélhetünk rólunk is.

Kit elhúzódott tőle, ránézett, a szeme összeszűkült.

— Nincs olyan, hogy mi, Ryder! Otthagytál a kórházban, miután elveszítettem a kisbabát. Szó nélkül, minden nélkül. Eltűntél. Azóta sem láttalak.

A lány szavai kemények voltak, de az ajka remegett, és könnyek csordultak ki nagy, zöld szeméből. Ryder kinyújtotta a kezét és megérintette az arcát.

— Most már itt vagyok, és odafigyelek rá, hogy vigyázz magadra. Mikor ettél utoljára?

A lány megrázta a fejét, és elfordult.

— Nem fogom itt hagyni — mondta makacsul.

Ryder a lány remegő teste köré fonta a karját, és az állát a fejére támasztotta.

— Lejössz velem enni, még ha vinnem kell is téged, Kit. Hoztam néhány ruhát, és tisztálkodószereket. Kibéreltem egy hotelszobát itt a közelben. Enni fogsz, lezuhanyozol, és alszol egy kicsit!

A lány teste megfeszült Ryder karjában.

— Nem fogom itt hagyni, Ryder. Mi lesz, ha felébred, és nem vagyok itt? Nem akarom, hogy egyedül legyen.

Ryder megfordította, és a szemébe nézett.

— Gondolod, azt akarja, hogy itt roppanj össze mellette? Gondolod, azt akarja, hogy elhagyjon az erőd, hogy önmagad árnyéka legyél csak, hogy egyfolytában az ágyánál virrassz? Gondolkodj, drága Kit! Erősnek kell lenned. Nem tudod, mikor fog felébredni. Törődnöd kell magaddal, különben te is az egyik kórteremben fogsz kikötni egy emelettel lejjebb, és akkor mindketten egyedül lesztek!

Kit legyőzötten ejtette le a vállát. Az ajka remegett, és lebiggyedt, ahogy még több könny áztatta az arcát. Ryder letörölte, és az arcát simogatta.

Lassan elhúzta őt az ágytól, és kitámogatta a szobából. Megálltak a nővérpultnál, és Ryder megadta a mobilja számát. Szólt, hogy feltétlenül hívják fel, ha változás áll be Mac állapotában. Aztán a lift felé indult Kittel, hogy lemenjenek enni valamit.

Ryder megpakolt egy tálcát mindkettőjüknek elég ennivalóval, kifizette és ülőhelyet keresett. Kit egész idő alatt egy szót sem szólt. Amikor a férfi egy tányér ételt tolt elé, elfintorította az orrát, és csak piszkálta a villájával.

— Enned kell! — mordult rá Ryder. — Addig el nem mozdulunk innen, amíg nem ettél rendesen.

Kit felsóhajtott, és kelletlenül a székébe süppedt. A szájába tett egy falatot. Aztán még egyet. Csendben ettek. Ryder gyakran ránézett, de Kit lesütött szemmel ült egész idő alatt.

Aztán eltolta magától a tányért, és letette a villát. Amikor a férfira nézett, a szeme tele volt érzelemmel.

— Miért hagytál ott? — kérdezte halkan. — Annyira dühös voltál rám, amiért elveszítettem a kisbabát, hogy nem tudtad elviselni, ha a közelemben vagy? Gyűlöltél azért, ami történt?

Ryder hangosan az asztalra dobta a villát.

— Istenem, nem, Kit! Hogy is gondolhatsz ilyesmire?

— Miért ne gondolnék? — mondta Kit szárazon. — Míg a kórházi ágyon feküdtem, és úgy éreztem magam, mintha kitépték volna az egész belsőmet, te fogtad magad, és elsétáltál.

Ryder lehunyta a szemét. Jogos volt a szemrehányás. Átnyúlt az asztalon és megfogta a lány kezét.

— Kit, azt tettem, amiről úgy gondoltam, hogy a legjobb lesz mindnyájunknak. A jelenlétem feszültséget okozott közted és Mac között. Felesleges lenne tagadni. Amikor elveszítetted a kisbabát, tudod, úgy éreztem, hogy én meg elveszítettelek téged. Nem volt semmi értelme, hogy továbbra is közétek álljak, így hát eljöttem. Azt akartam, hogy boldogok legyetek.

Könnyek áztatták a lány arcát, miközben tehetetlenül a férfira bámult.

— Úgy éreztem, hogy eltaszítottál… — mondta. — Mac tudja… tudja, mit érzek irántad, és nem zavarja. Nagyon szeret, még ha tudja is, hogy a szívem egyik fele a tiéd.

— Azt állítod, hogy szeretsz engem, miután cserbenhagytalak a vetélés után? — kérdezte Ryder hitetlenkedve.

Kit nagyot sóhajtott.

— Ahogy Mac fogalmazott, a szerelem nem múlik el öt perc alatt. Ennél sokkal nagyobb dolog. Nem szűnik meg csak úgy egy érzés, amelyet a fél életemben tápláltam irántad. Dühös vagyok. Fáj. Úgy érzem, becsaptál. Mégis szeretlek. És annyira átkozottul dühít, hogy Mac itt fekszik a kórházi ágyon. Nem tudom, hogy túl-éli-e vagy belehal, én pedig egyfolytában csak arra tudok gondolni, hogy nem fogom túlélni, ha mindketten elhagytok!

Valami hirtelen megvilágosodott Ryderben. Rájött, hogy nem hagyhatja el a lányt, akármi is fog történni Mackel. A felismerés mellbe vágta. Belefáradt már, hogy küzdjön ellene. Belefáradt, hogy fájdalmas arccal mindig félreálljon. Kitnek szüksége van rá, és átkozott legyen, ha még egyszer cserbenhagyja.

— Nem foglak többé elhagyni, Kit. Tudom, semmi okod rá, hogy higgy nekem. Veled maradok. Még nem tudom, hogyan, de majd kitaláljuk.

— Mindkettőtökre szükségem van, különben belepusztulok — felelte Kit, a hangja tele volt fájdalommal. — Van fogalmad róla, mekkora bűntudatom van amiatt, hogy képtelen vagyok boldog lenni, és beérni Mackel? Összeházasodni vele, szülni egy halom gyereket, és együtt megöregedni? Csak azt tudom, ha nem vagy ott, ha nem vagy a közelemben, soha nem leszek teljesen boldog.

Ryder nagyot nyelt. Nem tudta, mit mondjon. Hogy is önthette ki a szívét, amikor a barátja élet és halál között lebeg néhány emelettel feljebb? Mekkora szemétláda, hogy megvallja az érzelmeit Kitnek, és Mac területére téved, amikor ő nincs ott.

Ismét megszorította a lány kezét.

— Kit, esküszöm, ha Mac rendbe jön, mindent el fogunk rendezni egymás között, rendben? Nem hagylak el. Azt akarom, hogy elhidd!

Kit lassan bólintott. Az arca annyira elgyötört volt, hogy Rydernek fájt látnia.

— Gyere, drága! Menjünk el a hotelbe, hogy lepihenhess egy kicsit.

Ryder felállt, és kinyújtotta a kezét. A lány belefűzte az ujjait az övébe, és ránézett a zöld szemével.

— Megölelsz, Ryder? Azt szeretném, ha megölelnél.

— Persze, drága. Megölellek. Egész éjjel, ha kell. Többé nem engedlek el.

Kit és Ryder napokat ültek Mac ágya mellett. Ryder gondoskodott a lányról, utasítgatta, belediktálta az ételt, rávette, hogy aludjon, és egy lépést sem tágított mellőle. Egyetlen lépést sem.

Kit egész nap Machez beszélt, a kezét szorongatta, elmondta neki, mennyire szereti. Éjszakánként Ryder karjában aludt, és igyekezett úrrá lenni a rémálmain.

Macet levették a lélegeztetőgépről, ami nagy megkönnyebbülés volt a lány számára. A javulás jele, hogy magától lélegzik. Vagy nem? Továbbra is kómában maradt.

Két héttel azután, hogy Macet meglőtték, Ryder egyszer csak felállt az ágya mellől, és Kit felé nyújtotta a kezét.

— Enned kell, drága! Menjünk le! Aztán visszajövünk.