A király és Montferrat között hamar egyetértés alakult ki. Fülöp hideg intelligenciájú, bölcs politikus volt, aki már huszonhat évesen értésére adta legnagyobb hűbéreseinek, mennyit nyom a latban az akarata. Társára talált a hatalomra vágyó és azt megszerezni kész intelligenciával rendelkező márkiban.

Ráadásul, mint a jeruzsálemi örökösnő férjét, őt tekintette legmegfelelőbb beszélgetőtársának.

Ráadásul vetélytársa átmenetileg eltűnt.

Fülöp azért érkezett jóval korábban, mert Angliai Richárdnak, aki néhány nappal utána indult útnak Messinából, ahol a telet töltötték mindketten, azt kellett látnia, hogy a hajót, mely a húgát és fiatal feleségét, Navarrai Berengere-t szállította, a vihar Ciprus partjaihoz sodorja. A sziget akkoriban egy bizánci herceg, Komnenosz Izsák kezében volt, aki ellenséges érzelmekkel viseltetett a frankokkal szemben, és jó kapcsolatot ápolt Szaladinnal.

Mivel partra sodort hajóit rosszul fogadták, Richárd partra szállította a seregét, és rárontott Izsákra, akit Tremitussiánál legyőzött és fogságba ejtett, majd diadalmasan bevonult a fővárosba, Nicosiába, amivel az egész sziget az ő kezére került… Ezt megtudva Guy de Lusignan azonnal hajóra szállt Ciprus felé, hogy előadja ügyét Richárdnak, és óvatosságra intse Conrad de Montferrat-val és támogatóival szemben.

Teljes sikerrel járt. Richárd, akit elkápráztatott a férfi méltóságteljes megjelenése és szépsége, lelkesedni kezdett érte, és megígérte, hogy minden erejével támogatni fogja.

Együtt maradtak tehát. Richárd a legsötétebb dührohamból kamaszos lelkesedésbe csaphatott át, s ez volt szinte nem létező politikai érzéke mellett a hősies, vitéz férfi, a mesés harcos, kora kétségtelenül legnagyobb katonája Achilles-sarka.

Amikor Anglia oroszlánja csatlakozott a francia liliomhoz Akra alatt, Fülöp Ágostnak minden diplomáciai érzékére szüksége volt, hogy a közös ostrom ne csapjon át dinasztiaveszekedésbe. Richárd arrogánsan hangoztatta, hogy Guy érdekeit védelmezi mindenki ellenében. Annál is értékesebb volt a francia király diplomáciai érzéke, mert a két férfi nem ápolt éppen jó kapcsolatokat. Egykor – abban az időszakban, amikor Richárd az apja, II. Henrik haragja elől a francia udvarban keresett menedéket – baráti, sőt szívélyes viszonyban álltak, ám ez a kapcsolat azonnal megromlott, amint Richárd elfoglalta a trónt. Normandia hercege lett, aki tisztelettel tartozott a francia királynak, aki határozottan ragaszkodott királysága egységének megvédelmezéséhez, miközben a lehető legtöbb határral igyekezett körülvenni azt.

Ráadásul Richárd, aki hosszú évek óta Francia Alix vőlegénye volt (a lány az angliai udvarban nevelkedett), megtagadta, hogy feleségül vegye, abból az érthető okból, hogy a lány – bizonyára erőszak hatására – az apja, Henrik király szeretője volt, aki tüzes szenvedélyre lobbant iránta. Fülöp azt megértette, hogy visszaadják neki a húgát, messinai telükön azonban kijelentette, hogy szívesen feleségül venné Richárd húgát, a szicíliai király özvegyét. Az angol király anélkül, hogy mérlegelte volna, milyen áldásos lenne ez a frigy a két királyság számára, határozottan visszautasította az ajánlatot.

Fülöp elhagyta Messinát, szívében az elhatározással, hogy egy nap megfizettet még egykori barátja sértéséért. Richárd alkalmatlan kijelentései Guy oldalán végleg megerősítették a döntésében, hogy Isabelle, Conrad és a helyi bárók bajnokának áll.

Richárdot talán rokoni szálak fűzték Lusignanhoz, ő azonban Montferrat rokona volt.

Bölcsen csak egyetlen egyszerű mondattal válaszolt a provokációra: – Előbb vegyük be Akrát, azután meglátjuk!


Ezzel visszatért a falak hajigálásához, mely kezdte meghozni gyümölcsét, míg Richárd a túloldalon, a tengerhez nyúló Legyek Tornyával szemközt foglalta el pozícióit. Érkezésük vitathatatlanul felvillanyozta a szétesőben lévő sereget, melyben az egyik oldalról Szaladin támadásai, a másik oldalról az ostromlottak által lőtt nyilak és tűzgolyók vágtak tisztásokat, melyeket tovább növeltek a járványok. Fülöp érkezése adta az első lökést, és az Oroszlánszívű jelenléte végképp felszította a bátorságukat.

Július másodikán a francia ostromgép végre rést ütött az Átkozott Torony mellett, és Fülöp, aki a katapultja mellett állva ugyanúgy lőtt számszeríjával, mint bármelyik katonája, parancsot adott a támadásra. Maga is előrelendült, de nem tudott behatolni a városba. Szaladin személyesen indított támadást ellene, és vissza kellett fordulnia, hogy visszaverje. Akrára kétségbeesés telepedett: az ostromlottak egy postagalamb segítségével tudatták a szultánnal, hogy kimerültek az erőik, és képtelenek sokáig ellenállni. Szaladin azonnal újabb támadást indított, de nem járt sikerrel. Közben Fülöp Ágost folytatta az Átkozott Torony ostromát, melyet ezúttal Aubri Clément, Franciaország marsallja irányított, aki megesküdött, hogy vagy beveszi Akrát, vagy meghal. A résnek támasztott létrák azonban összetörtek a katonák súlya alatt, és Aubri Clément fiatal királya könnyben úszó szeme láttára lelte halálát.

Akrára azonban halálos csapást mértek. Július 11-én, egy erős angol roham után a város kegyelmet kért, és másnap megadta magát. A magaslatról, ahol sárga sátra állt, Szaladin végignézhette, ahogy lehullik az iszlám lobogója, melynek a helyére egy katona azonnal a keresztény királyokét vonja fel. Conrad de Montferrat volt az a katona…

A szultán mégsem bontott tábort. Meg kellett váltania életben maradt alig háromezer embere életét, akik több mint két éven át megőrizték neki Akrát, és akik most a győztesek fogságában várták, hogy döntsenek a sorsukról azután, hogy igazi hősökként köszöntötték őket.

Richárd határozta meg a váltságdíj feltételeit. A nyár hősége, melyben bűzlöttek a holttestek, melyeket már nem tudtak hova temetni, a betegség jelei, melyek a halál nyomában járnak, legyűrték Fülöpöt. Láz tört rá, melyben izzadt és vacogott a foga, és napokig nem tudta elhagyni a sátrát. Richárd, aki szintén beteg volt, bár nem ennyire súlyosan, kihasználta a helyzetet, és a keresztes hadjárat egyszemélyes vezetőjének tüntette fel magát. Szemtelen, sőt arrogáns volt a fegyvertársaival szemben, és gőgje sajnálatos tettekre ragadta: azután, hogy Montferrat felvonta Akrában a keresztény királyok lobogóit, Ausztriai Lipót herceg, akit uralkodó hercegi rangja feljogosított erre, kitűzette a sajátját is… melyet Richárd látványosan levetetett, és a latrinába dobott65.

Az angol király hatalmas váltságdíjat követelt: kétszázezer aranydinárt, kétszázötvenezer frank fogoly szabadon bocsátását és az Igazi Kereszt visszaszolgáltatását.

65 A keresztes hadjáratról visszatérve Lipót elfogatta Richárdot, és sokáig Ausztriában tartotta fogságban, szabad utat engedve a „borzalmas János hercegnek”… és Robin Hoodnak!


Fülöp bármennyire beteg volt, nem tévesztette szem elől jelöltje és az általa igazi jeruzsálemi uralkodónak tekintett királynő érdekeit, akit pedig sosem látott. Isabelle terhessége a végéhez közeledett, és nem hagyhatta el Tyrt, miközben Fülöp nem hagyhatta el Akrát. A helyi bárók támogatásával, amennyire tőle tellett, harcolt Richárd ellen. Két tábor alakult ki, készen rá, hogy akár tettlegességgel szerezzen érvényt az akaratának. Megoldást kellett találni. Az angol tábor messze a legkevesebbet szenvedett az ostromban és az azt követő eseményekben.

Szemérmetlenül kihasználták Richárd népszerűségét a csapatoknál, és rájuk kényszerítették a nézőpontjukat: Guy de Lusignan maradt Jeruzsálem királya. Fülöp Ágostnak csak annyi ereje maradt, hogy kikényszerítsen egy kompromisszumot: Conrad de Montferrat követi Guy de Lusignant, ha ez utóbbi meghal. Nem nagy ajándék volt ez, hiszen Guy csak harmincöt éves volt, míg Conrad negyven, de a nehéz időkben nem mindig az idősebb halt meg hamarabb.

Az ügyet így lerendezve Fülöp Ágost bejelentette a távozását. Nagy felzúdulást keltett ezzel az angolok körében, akik dezertálással vádolták. Montferrat és a hívei, bár sajnálták az elutazását, megértették. Franciaország királya nem gyógyult fel a lázból.

Nem akarta ilyen fiatalon, amikor szép királyságának oly nagy szüksége volt rá, ezen a földön hagyni a csontjait, melyben a szemében már nem sok szent maradt. Isten dicsőségére mégis igazi nagyúrként viselkedett, és hátrahagyta elhozott seregét, hogy a burgundi herceg parancsnoksága alatt tovább folytassa a királyság visszahódítását.

Augusztus 3-án a királyi hajó elhagyta a várost, melyet ismét Akra-Szent Jánosnak neveztek, és vitorlát bontott nyugat felé. Ugyanazon a napon a tyri kastélyban Isabelle kislánynak adott életet, akit Marie-nak keresztelt…

Fülöp Ágost meg sem várta Szaladin válaszát a foglyok kivásárlásával kapcsolatban.

Igaz, váratott magára ez a válasz, ám a helyiek nem láttak ebben semmi különöset, születésüktől fogva megszokták, hogy keleti módra intéződnek az ügyek. A nagylelkű

Szaladin kész volt sokat fizetni a bátor hősökért, akik Akrát védelmezték, de szeretett alkudozni. Ezt azonban az arrogáns Richárd képtelen volt elviselni. Ebben rejlett Fülöp legnagyobb tévedése: nem lett volna szabad hagynia, hogy ő legyen a terület ura. Ha a helyszínen marad, minden erejével megakadályozta volna a bűnt, melyet az Oroszlánszívű elkövetett. Gőgje képtelen volt alkalmazkodni a keleti szokásokhoz: azt hitte, ki akarják játszani, és Szaladin legalábbis gúnyolódik vele. Augusztus 20-án egybegyűjtette a háromezer harcost a városfal előtt, és megparancsolta, hogy fojtsák meg „az egész falkát”!

A frank foglyokra hullott vissza mészárlása, akik életükkel fizettek az angol király meggondolatlan kegyetlenségéért. Szaladin kihirdette, hogy mostantól nem ejt foglyokat. Az Igazi Keresztet pedig visszaküldték Damaszkuszba, és behajították egy raktár mélyére. Meglepő magatartás volt ez a muzulmánok részéről, akik prófétájuknak tartották Krisztust. Thibaut de Courtenay megadhatta volna a magyarázatot.