Ezzel Thibaut vállára támaszkodva továbbindult. A fegyvernök ekkor látta meg az Agnès mögött álló két férfit, akiket Balduin meghatottságában nem vett észre. Jocelin de Courtenay és Heraclius tekintetével követte a királyt. Furcsán egyforma tekintettel, mely Thibaut-nak sehogyan sem tetszett: ugyanaz a gyűlölet ragyogott összeszűkült szemükben, érthetetlen gyűlölet, mely csakis a csalódásból születhetett, amiért a király élve tért vissza a halál kapujából. A fegyvernök megfogadta, hogy minden eddiginél jobban figyel majd…

Viszontlátva a fiatalembert, akit „kicsikémnek” hívott, Marietta egy szót sem szólt, de amikor a király levette a sisakját és a fátylat, Thibaut látta, hogy elsápad, és ahogy egymásra pillantottak, mély fájdalom tükröződött a szemében. Balduin semmit nem vett észre: túlságosan fáradt volt. A lassú lovaglás jobban kifárasztotta, mint egy csata.

Talán, mert felmérhette benne, mennyire legyengült, és ismét gyötörte a nyugtalanság a királyság jövője felett. Nyíltan meg is vallotta:

– Nem élem meg, hogy a születendő gyermek uralkodókorba érjen. Montferrat halálával minden összeomlott. Ki kormányoz majd utánam az örökös nagykorúságáig?

Ha egyáltalán fiú lesz! Ráadásul egy kisgyermek nagyon törékeny. Sybillának talán újra férjhez kellene mennie? De melyik herceghez?

– Miért herceghez? – tiltakozott Guillaume de Tyr, aki szokása szerint bejelentés nélkül lépett be. – Hamarosan eljön a szülés ideje, és ha a gyermek életképes, nem kell idehozni valami királyfit vagy királyi unokaöcsöt, hogy felébresszük benne a kísértést, hogy a saját javára tevékenykedjen. Egy helyi előkelőség, egy bátor, eszes és hűséges nemes elegendő lenne.

– Kire gondol?

– Ramlai Balduinra, az elsőszülött Ibelinre. Elemészti a szerelem a hercegnő iránt, akinek a házassága kétségbe ejtette, de értékes ember, és elkötelezett híve felségednek.

– Miért ne? Ha a nővérem beleegyezik…

– Egyáltalán nem találta kedve ellen valónak Montferrat érkezése előtt.

– Talán ez a megoldás… bár nem tudjuk, rendelkezik-e a megfelelő eréllyel. Ha azonban hirtelen meghalok, kinevezhetnek régenst, mint a kiskorúságom idején.

Rajmund unokabátyám remekül végezte a feladatát, és még fiatal… Mivel pedig úgy tűnik, képtelen utódot nemzeni, nem remélheti, hogy a saját családját ülteti a miénk helyébe…

– Ez azért nem zárja ki az ambíciót. Különben pedig ön is tudja, hogy a bárók sosem fogadnák el! Egyébként – tette hozzá gyengéden a kancellár – bőven van még időnk mérlegelni a különféle érveket. Hogy érzi magát, felség?

– Nagyon fáradtnak, de végül is még lábadozom. Egy kis pihenés, és teljesen felépülök. Most pedig beszéljünk arról, ami itt történt. A bizánciak?

– Amint ön megengedi, eljönnek köszönteni.

– Holnap! Vagy inkább holnapután. Várhatnak még huszonnégy órát. Egy másik ügyet kell elintéznem: a királyi engedély nélkül kötött esküvőt. Thibaut – tette hozzá a fegyvernökhöz fordulva –, hívd ide messire Renaud-t!

– Ne mozduljon, Thibaut – lépett közbe Guillaume. – Már nincs itt!

– Nincs itt? – kiáltotta Balduin, akinek a harag visszaadta az erejét. – Olyan ez, mintha dezertálna! Sosem hittem volna képesnek ekkora aljasságra. És ki parancsol helyette?

– Balian d’Ibelin. Zárójelben megjegyzem, remekül boldogul, mert bár hűvösebb természetű, ugyanolyan vitéz, mint Renaud. Ami őt illeti, felkeresett, mielőtt elindult volna Moab földjére a feleségével. Úgy egy héttel ezelőtt…

– Ezt merészelte! És maga nem vetette azonnal börtönbe?

– Nem, felség, és azt hiszem, meg fog érteni. A bizánci flotta érkezése elgondolkodtatta. Ha a tervezett expedíció tengerre száll Egyiptom felé, Szaladin arra a következtetésre juthat, hogy a hatalmas Jordánon túli területek védtelenek maradnak, és miközben az ön csapatait visszaszorítja, sereget küld a Vörös-tengeren, hogy megszerezze a nagy déli hűbérbirtokot, a királyság kulcsát. Renaud büntetést érdemel ugyan, de…

– Nem olyan ostoba az érvelése! És különben is, senki sem gondolta itt, hogy élve viszontlát?! Felejtsük el! Más hírek?

– Vannak, felség, nem is elhanyagolhatóak: Elzászi Fülöp, Flandria grófja jelentős hadtesttel megérkezett Caesareába. Bevallom, nagyon örülök neki: folyamatosan írom a leveleket egész Európának, hogy a királyok és a hercegek törődjenek a Szentfölddel, küldjenek csapatokat, és…

– A Mindenható Istenre, miért nem mondta előbb? Ez a legjobb hír! Égi üdvösség ez, a válasz az imáimra! Flandria grófja nem király, de a keresztény világ egyik legrangosabb ura, közeli rokonunk vér szerint, de a Szentföld szeretete szerint is, hiszen az apja, Thierry gróf négyszer is eljött ide imádkozni és hadakozni. Ráadásul Sybilla d'Anjout vette feleségül, Fulco nagyapám és az első felesége, Aremburge de Maine lányát. Ha Philippe olyan vitéz, mint az apja, megtaláltuk a parancsnokot, aki Egyiptomba vezeti majd a frankokat a bizánci hajókon! Én közben olyan erős védelmet készítek elő, hogy amikor Szaladin Egyiptom zsíros földjéről kiszorítva Szíriában próbálja összeszedni az erőit abban a reményben, hogy hátba támadhat, minden készen áll majd a fogadására! Az apámnak igaza volt: amíg a szultáné Egyiptom, nem lehetséges tartós béke a királyság számára!

A mostanra kegyetlenül tönkrement arcot beragyogó öröm összeszorította a királyt hallgató két férfi szívét, de a kancellár érsek magában hálát adott Istennek: Balduinban még mindig élt a királysága nagyságába vetett hit. A hirtelen oly nehézre változott kálváriája ellenére király maradt, nagy tervekkel és nagy reményekkel. Megértette, hogy Szaladin nem marad örökké a kairói palotájában, akár fegyverszünet van, akár nem, és egyedül úgy kerülhetik el, hogy ne nyújtsa ki karmait ismét a Jeruzsálemi Királyság felé, ha védekezésre kényszerítik. Nem hagyhatta el azonban a királyság éber őrzőjének posztját. Elzászi Fülöp érkezése felszabadította, bár a lelke mélyén sajnálta, hogy valaki más aratja le a győzelem babérjait.

Guillaume de Tyr, aki olvasott egykori tanítványa gondolataiban, akaratlanul is elmosolyodott:

– Ne álmodozzon túl sokat, felség! A hősünk tizennyolc éve nős, Isabelle de Vermandois a felesége.

– Nem erre gondoltam. Egyébként is egy özvegy nem mehet újra férjhez, míg le nem telik a gyászév, és a rokonunk zarándoklata talán nem tart ennyi ideig. Ennek ellenére adjunk hálát az Úrnak, hogy elküldte hozzánk!

Balduinnak hamarosan látnia kellett, hogy kissé elsiette a hálaadást. Nem mintha Flandria grófja első ránézésre nem lett volna kellemes ember. Az erős negyvenes nagyúr, az irodalom és a költők barátja kitűnő szervező hírében állt. Úttörő hajlamai is voltak, hatalmas munkálatokat végeztetett otthon: kiszáríttatta a hatalmas mocsarakat Wattén és Bourbourg között, és több város, köztük Cambrai és Lille megszépítését felügyelte. Felmerült a kérdés, vajon miért hagyta el gazdag földjeit, jelentős hadsereget magával hozva a hosszú és kényelmetlen zarándokútra. Talán az apja, Thierry gróf példáját akarta követni, aki négyszer járt itt, olyan ájtatosan, hogy az akkori pátriárka megajándékozta egy fiolával, mely Krisztus vérének néhány cseppjét tartalmazta, melyet Arimatiai József fogott fel a Kálvárián, és mely Bruges-be szállítva a szentségimádások középpontja lett52. Vagy így akarta kérni az Úrtól, hogy ajándékozza meg az örökössel, akit Isabelle de Vermandois, a felesége tizennyolc éve nem tudott megadni neki? Bölcs emberismerőként Guillaume nem igazán hitt ebben. A gróf csinos arca, előkelő viselkedése és kedélyes, pirospozsgás arcszíne ellenére jéghideg, szürkéskék szeme, ragadozó állkapcsa bizalmatlanságra adott okot… Balduin azonban túl fiatal volt, hogy felfigyeljen ezekre a részletekre. Pompásan, s egyben szeretetteljesen fogadta rokonát a bárók és a bizánci követek jelenlétében. Fiatal kora lelkesedésével nem titkolta előle, hogy a gondviselés emberét látja benne, akinek hála a császárral összefogva megtörhetik Szaladin terjeszkedési törekvéseit, és a frank királyság visszafoglalhatja elveszett földjeit, mint Edessza és Turbessel. Ezenkívül abban az esetben, ha a halál a vártnál előbb elragadná, Elzászi Fülöp kiváló tulajdonságainak köszönhetően remek régens lenne.

Sajnos az ajánlat, mely a királyság sorsáért való aggódásból született, nem a remélt visszhangra talált a grófnál. Az elfátyolozott, aranykoronás arccal szemben, mely bizonyára kellemetlen emléket ébresztett fel benne – sógora, II. Raoul de Vermandois tizenkét évvel azelőtt leprában halt meg –, határozott elutasítás volt a válasza, nem 52 Ekkortól tartanak Bruges-ben minden évben Szent Vér körmenetet.


csak kevéssé keresztényi, de majdhogynem sértő formában: nem azért jött, hogy bármi mellett is elkötelezze magát, és nem marad tovább, mint tervezte. Ami a régensséget illeti, a király bízzon meg vele, akit akar.

Balduin végtelen türelmében nem vágott vissza úgy, ahogyan azt az arcátlan gróf megérdemelte volna, hanem megbízta a bárókat – akiknek nem tetszett a jövevény –, hogy győzzék meg, legalább a kardját állítsa a kereszt szolgálatába, és harcoljon a legnagyobb ellensége, Szaladin ellen. A régensséget hirtelen halál esetén a távollétében rábízhatja egy olyan kipróbált katonára, mint Renaud de Châtillon.

Az eredmény még katasztrofálisabb volt. Fülöp először is kijelentette, hogy hallani sem akar a Krak uráról – aki, miután a körülményekre tekintettel sietve megérkezett, majdnem megfojtotta sértő szavaiért! Ami Egyiptomot illeti, csak azért menne oda, hogy ő maga legyen a király. Ráadásul a beszélgetés során Flandria grófja arcátlanul felvetette, hogy a királyság jövője érdekében miért nem adják hozzá a király valamelyik lánytestvérét egyik hűbérese, Róbert de Béthune, egy artois-i kisnemes fiához, akit magával hozott az utazásra.

– Ezeket a szavakat hallva – írta később Guillaume de Tyr – rádöbbentünk, mennyire aljas ez az ember, és milyen áruló terveket szövöget. O, akit a király végtelen jóindulattal fogadott, megfeledkezett vendég mivoltáról, megvetette az öröklés jogát, és intrikákat szőtt, hogy megfossza Balduint a trónjától.